4.29.16 – Csikvári Péter: Primszámok és titkok

Az előadóról: 1984-ben születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban folytattam. 2007-ben az ELTE-n matematikus diplomát szereztem, majd ugyanitt 2011-ben a doktori fokozatomat is megszereztem. 2010 és 2013 között a Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézetben voltam fiatal kutató, majd 2013 óta az MIT-n vagyok postdoc.

Az előadásról: Előadásomban a matematika két arcát szeretném bemutatni, az elméleti és alkalmazott matematikát. Két történetet fogok elmesélni amelyek váratlanul összekapcsolódnak. Az első történet a prímszámokról fog szólni, amit már több, mint 2000 éve kutat az emberiség és mégis viszonylag egyszerűen hangzó kérdésekre sem tudjuk a választ. A másik történet a kriptográfiáról vagyis a titkosításokról szól. Titkos üzenetek küldésére már nagyon régóta igény van, de míg régen minden egyes titkosítás valamilyen ad hoc módszert használt addig a számítógépek megjelenésével szükségessé vált, hogy “ipari méretekben” tudjunk titkosítani, és akkor jöttek a prímszámok…

Az előadásban minden felmerülő matematikai fogalmat alaposan el fogok magyarázni, négy alapművelet ismeretén kívül semmilyen egyéb tudásra nem lesz szükség.

4.1.2016 – Gertler Nicholas: Stopping the rise of the superbugs: antimicrobial resistance, untreatable infections, and how to win the race between drugs and bugs

Title: Stopping the rise of the superbugs: antimicrobial resistance, untreatable infections, and how to win the race between drugs and bugs –

Nicholas Gertler (born Budapest, 1970 as Gertler Balázs Miklós) is co-founder of Galen/Atlantica, a boutique healthcare strategy firm based in Boston. Four weeks after this April 1 talk, Nicholas and his partner will be chairing a 30-nation Summit of scientists and policymakers in London, intended to create the momentum for policy action to address superbugs, based on the questions that science can answer, and to create a research agenda to fill the most pressing gaps in what it cannot. The summit will be attended by the World Health Organization, The OECD, the US Centers for Disease Control, several development banks, and leading scientists and NGOs. It will be hosted by the Wellcome Trust, the world’s second largest medical foundation after Gates, and covered live by the Economist and the Financial Times.

Why would the Wellcome Trust entrust this task to Gertler and his partner? Why are these problems so difficult to solve? And what is it like to work on them? That is what this talk will be about.

Nicholas studied systems engineering at the University of Virginia, technology policy at MIT, and law at Harvard. He has worked as a Washington lawyer, a McKinsey consultant, a partner in a stakeholder strategy firm, and, for a memorable year, at the successor to Matáv.

3.11.2016 – Széchényi Péter: A Sárvár-Félsővidéki gróf Széchényi család története

Az előadóról: Széchényi Péter a Széchényi család tagja, aki mint laikus történész bebizonyítja, hogy még mindíg nem érti… véletlenül beleszületni ebbe a családba hogyan is történhetett vele.

Széchényi Péter New Yorkban született a hatvanas években, édesapja a barcsi születésű gróf Széchényi László, édesanyja, Kassán született báróné Schell-Bauchlott Terézia. Péter, 1989-ben, Budapestre áttelepedett, majd tíz évig élt Magyarországon. Több pályán dolgozott, de legnagyobb szerencséjének azt érezte, mikor Székely Orsolya filmrendezővel dolgozott egy Széchényi témájú film trilógiáján. Ennek köszönhetően, mélyen bele tudott merülni a család múltjába és párhuzamosan megtanulta Magyarország történelmét, mindenféle dolgozat írás és vizsga nélkül.

Az előadásról: A Széchényi család hírneve a magyar történelemben a rendkivüli tehetségű gróf Széchényi Istvánnak köszönhető, akinek briliáns szelleme és hazafias munkásságának eredményei életben maradtak a viharos huszadik századon át, és hatásai mind a mai napig is tapasztalhatók. Bártfai-Szabó László történész kutatása alapján, amit az 1900-as évek első évtizedében végzett, kimutatja, hogy István gróf munkassaga nem a semmiből született, hanem egy hosszú családi hagyományt vitt tovább a maga módján. Az előadáson meghallgathatjuk a legkorábbról ismert Széchényiek, -katonák, várkapitányok, szerzetesek múltját, akik hűen szolgálták generációkon át a hatalmon levő királyokat és gazdálkodási vénájukkal gyarapították a család vagyonát a 19. század elejéig, mikor Széchényi Ferenc a felvilágosodás szellemében megalapította az Országos Széchényi Könyvtárat. Ferenc gróf fiai, Lajos, Pál és István után, láthatjuk a család terjedését es növekedését, majd a birtokok felaprózódásait, osztályellenesnek való kikiáltásukat. Mindezek után elkobozták vagyonukat, hontalanná váltak, és szétszóródtak a nagyvilágban, ahol a 21-ik század világpolgáraivá váltak.

2.26.2016 – Kerekasztal beszélgetés a sikeres nőkről. Beszélgető partnerek: Dragovics Beáta, Tarcsa Edit, Rácz Lívia, Lengyel Krisztina, Zöllei Lilla

A vendégekről

Dragovics Beáta a Freedom Trail Financial alapítója
http://www.freedomtrailfinancial.com/ourteam.aspx

Zöllei Lilla, orvosi képelemző kutató az MGH radiológiáján
http://www.nmr.mgh.harvard.edu/~lzollei/

Tarcsa Edit, kutató, az AbbVie Bioresearch Center DMPK Intézetének igazgatója
https://www.researchgate.net/profile/Edit_Tarcsa

Lengyel Krisztina, a Kronos global professional service részlegének elnök helyettese:
http://www.huffingtonpost.co.uk/laura-dunn/women-in-business-qa-kris_b_8728634.html

Rácz Livia az MIT Lincoln Laboratory csoportvezetője
https://www.linkedin.com/in/livia-racz-72b5761/hu

1.22.2016 – Charles Guttmann: A Virtual Laboratory for Image-based Neuroscience Discovery: Collaborative Research and Science Education in the Era of “big data”

Speaker: Charles Guttmann is the founding Director of the Center for Neurological Imaging (CNI) at Brigham and Women’s Hospital and an Associate Professor of Radiology at Harvard Medical School. His team applies quantitative neuroimaging strategies to the study of neurological diseases, such as multiple sclerosis (MS) and cerebra-vascular diseases in the elderly. Dr. Guttmann has also spearheaded the development of informatics infrastructure in support of large-scale neuroimaging discovery research, including an image-centered, multi-disciplinary database and image analysis workflow management system, as well as – more recently – a virtual laboratory for collaborative neuroscience research.

Talk Summary: Digital medical imaging has become ubiquitous throughout the world. Every day, millions of patients are imaged for many clinical reasons, using modalities such as magnetic resonance imaging (MRI), computed tomography (CT), positron emission tomography (PET), digital mammography and digital X-ray systems. Many of these modalities acquire detailed anatomical, structural, and functional data useful for diagnosing, treating, or monitoring diseases in individual patients. These vast amounts of data are archived around the world together with clinical and biological information, and represent an invaluable asset for advancing our collective understanding of human biology and for discovering, developing, and validating therapies to treat disease.

While new approaches are now being developed and deployed to increase the utilization of large data sets (e.g., sophisticated technologies to mine ‘big data’), these advances largely ignore core biomedical image data. A single MRI or CT scan of the human brain may yield thousands of complex images; such images have proven resistant to automated analytical methods due to limited accuracy and the need for manual review and correction. As a result, interpreting complex biomedical images remains a labor-intensive task for human experts (radiologists and other physicians or scientists). So while our enormous and growing archives of biomedical image data play roles in the care of individual patients (e.g., prior film comparisons to assess changes), this resource has been barely touched for more ambitious purposes.

We have developed a web-based “virtual laboratory” that integrates project-specific data federation, easy user-friendly project design and accelerated execution of complex experiments, as well as intuitive and interactive data analysis.

In addition, since the automated components of image analysis are no longer a limiting factor, we propose attacking this problem from a different angle. Modern information systems have facilitated new ways of mobilizing groups of people with common interests, including ‘crowdsourcing’ strategies to address complex tasks. Our proposed “virtual laboratory” will enable rapid execution of interactive image analysis, by intimately involving laypeople through a well-honed combination of education and crowdsourcing. This virtual laboratory, tentatively called SPINE (Structured Planning and Implementation of New Explorations), can be seen as an advanced variant of crowdsourcing with far-reaching educational and research potential.

In its first implementation, SPINE will be a virtual laboratory designed to accelerate scientific discovery, while educating and actively involving professionals, as well as laypeople in neurological research. Underlying SPINE’s “crowdsourcing” vision is the recognition that expert review and correction tasks can be broken down into manageable sub-tasks that can be standardized for a professional audience, and easily and rapidly learned even by laypeople. SPINE’s educational, training, and testing elements, delivered through web-based systems that incorporate social networking, gaming components, and motivational technologies, allow laypeople from childhood to advanced age to learn and be certified as experts within highly specific domains. These self-selected ‘citizen scientists’ will master the skills and knowledge needed to analyze biomedical images while they contribute meaningfully to important real-world imaging based research.

One goal of SPINE is to create a worldwide community of experts capable of rapidly, affordably, and reliably analyzing large image datasets. SPINE’s vision, however, reaches far beyond crowdsourcing. It aims to revolutionize and expand the scientific community and the way real science can be performed.

A second crucial element of SPINE is the “living experiment”. At SPINE’s core are specific modules that combine automated steps (performed by computer algorithms) and interactive “crowd-sourced” expert steps (performed by our citizen scientist community) into unique workflows yielding specific measurements. The SPINE modules are the modern equivalent of the methods section of a scientific article. Using modern communication technologies (video, web) allows for a much richer and more accurate illustration of the steps taken to achieve a particular measurement. These modules also include both training and testing elements to certify the participants. Further, validation datasets are utilized to guarantee a new level of methods standardization between laboratories across the world. Most importantly, these modules will enable new levels of transparency, openness, and collaboration in scientific explorations, allowing for unprecedented constructive scrutiny of imaging experiments. The recyclability of these modules for reproducing and extending previous scientific experiments, as well as for asking novel questions with new, original research is a key aspect of our vision.

A further differentiating aspect of SPINE is our emphasis of educational aspects. Among our primary goals, we aim to entice young people to learn science, “one skill at a time”. Young and old laypeople will be guided towards finding the right balance between breadth and depth of learning, by setting appropriate educational and productivity targets in the system.
SPINE aims to accelerate research by intimately meshing research and education, enabling and empowering lay-people to contribute in unprecedented ways, and creating projects open to scrutiny and expansion.

12.11.2015 – 15 éves a Tudósklub!

Ezen a Tudósklubon ünnepeltük 15 éves fennállásunkat, amit egy csodálatos Tudóstortával tett Botos Fruzsina es Bartos Ádám felejthetetlenné:

12.11.2015 – Nagy Nándor: Az őssejtek csodálatos világa

Az előadónk: Dr. Nagy Nándor, habilitált egyetemi docens (Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet,1094-Budapest, Tűzoltó u. 58).

Az előadás címe: Az őssejtek csodálatos világa

Az előadóról: Baróton (Székelyföld) születtem, és 1991-ben Kézdivásárhelyen az Apor Péter Líceumban érettségiztem. Egyetemi tanulmányok: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, 1997-2001 között Semmelweis Egyetemen doktori képzés, PhD Embryológia, elméleti-, kísérletes-, és klinikai fejlődésbiológia témában. 2004-2006-ben posztdoktori kutató: Harvard Medical School, Mass General Hospital, Pediatric Surgery, Boston. 2004 és 2007-ben meghívott előadótanár (összehasonlító gerinces anatómia ás embryológia) a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Külföldi tanulmányutak: 2000-ben Albert-Ludwigs Egyetem, Anatómia Intézet, Freiburg, Németország; 2009-ben (EMBO ösztöndíj), 2011-ben meghívott kutató, illetve 2014-2016 visiting professor Harvard Medical School, Mass General Hospital, Pediatric Surgery, Boston. 2011-ben habilitációs képesítés fejlődésbiológiából (Semmelweis Egyetem). Oktatás: orvostanhallgatók számára humán anatómia, szövet-, és fejlődéstan. Kutatási téma: a bélidegrendszer és a bélhez-asszociált nyirokszervek embryonális fejlődése.

11.20.2015 – Garai Gábor: Creating and financing a start-up

The speaker: Dr. Gábor Garai, the Hungarian Consul General for New England and founder of the Hungarian-American Chamber of Commerce of New England. 


Gábor Garai was born in Budapest and immigrated to the US as a teenager. He is the New England Honorary Consul General of Hungary and is a corporate lawyer at Foley & Lardner, a 1,000+ lawyer international firm. He chairs Foley & Lardner’s Venture Capital Practice Group. His practice encompasses all legal and business aspects of structuring, financing and managing various types of venture and other investment funds and counseling technology and life science companies from start-up to joint ventures, to public offerings and mergers and acquisitions. He represents over a dozen Hungarian companies that established a US presence and lectures extensively to Hungarian entrepreneurs and venture capital investors. He also mentors early stage companies at MassChallenge, LabCentral and other incubators. Mr. Garai graduated with a J.D. from Harvard Law School in 1976, and earned a B.A. from Harvard College in 1973.

10.4.2015 – 1956: Barnett Marika, Dr. Vér István és Zucker János


Meghívott vendégeink mesélnek az 1956-os élményeikről. Majd levetítünk egy 56-ról szóló filmet és beszélgetünk.

9.11.2015 – Dr. Tamás Endre, Dálnoki Ádám, Ruppert Péter: Beszélgetés a start-upokról

https://youtu.be/T4TlPaKhZGA?list=PLauKrpeMf4fTv8E969CCzvOeBdEJhPsEC

Dr. Tamás Endre

Aneszteziológusként dolgozik MA-ben, bár előtte szakorvos volt a belgyógyászat, majd egészségügyi szervezés területén. Érdeklődése azonban messze túlterjed az orvoslás határain. Diplomát szerzett közgazdaságtanból és szociológiából, amatör építeszként házat és lakásokat épített. Végül az informatika felé fordult és egyik alapítója, valamint CFO-ja a Wallrust nevű software cégnek. A Wallrust székhelye Palo Alto Kaliforniában, és most adja ki Caret nevű termékük legújabb változatát iPhone, Android es Amazon keszülékeken. A Caret egy Interaktiv Address Book applikáció, amely az okos telefonok statikus kontakt listáját alakítja át a személyes, közösségi és üzleti kommunikáció központjává. Automatikusan állítja és megosztja a kontaktok státuszát a kontaktok szigorú kontrollja szerint, például elérhetőséget telefonon, kalendar szinkronizációt, vezetést kocsiban, lokációt, időt, időjárást. A Caret szintén biztosít ingyenes internet (VoIP) beszélgetést és lehetőséget ad újszerű üzenetküldésre és megosztásra. Jelenleg a telefonokba beépített érzékelőket hasznosítja, de bármely szenzor adatainak kezelésére vagy szolgáltatások információinak automatikus továbbítására ugyanúgy alkalmas.
A Wallrust a Caret tervezését, a fejlesztés iráanyítását és a marketinget Kaliforniaban végzi, a közvetlen fejlesztés pedig magyarországi irodájában történik. Jelenleg Anka Marton, a LoMeIn alapítója és volt CTO-ja a cég CEO-ja.

Dálnoki Ádám

így vall cégéről és magáról:

A Mobilengine képesseé teszi nagyvállalati ügyfeleit, hogy az üzleti folyamataikat Android vagy iPhone alkalmazáson tudják futtatni. Így azok a munkatársak, akik nem asztalnál ülve dolgoznak, hanem mozgásban vannak, ugyanúgy digitálisan tudják végezni a munkájukat, hozzaférnek a vállalatirányitási rendszerekhez.

A Mobilengine Budapestről és Miskolcról indult. Késoőbb Londonban nyitottunk irodát, most pedig ide Bostonba hoztuk át a központunkat. Emellett továbbra is otthon folyik a termékfejlesztés és az operáció.

Jómagam főként tanácsadóként dolgoztam a Mobilengine előtt: Boston Consulting Group, illetve a PPF-nek európai sales vezetője voltam. Gimnáziumban egy évet az USA-ban tanultam, majd éltem tobb orszagban Magyarorszag mellett: Csehország, Ausztria, Németorszag.

Ruppert Péterről

A KJF Kommunikáció szakán végzett, majd az ELTE ÁJK szakán jogot hallgatott. Részt vett a nemzetközi McCann-Erickson MRM részlegének kiépítésében, majd a hazai internetes ügynökségek rangsorában az első helyen elhelyezkedő Kirowski legnagyobb ügyfeleit (Coca–Cola, Audi és OTP) kezelhette. Egy nemzetközi vállalatnál 5 évig dolgozott a Vállalati kapcsolatok és szabályozás területén, ahol 5 évig felelt a monitoring rendszerek fejlesztéséért és az online kapcsolatmenedzselési területért.

Maven7ről

A cég a hálózatkutatás és az adatbányászat legújabb eredményeit építi be elemzési megoldásaiba, ezáltal segítve ügyfeleinket egy-egy probléma, kérdés objektív feltérképezésében. A hálózatok a maguk összetett, ám letisztult megjelenésével nagy mennyiségű információt tudnak egyszerűen értelmezhető formában átadni ügyfeleiknek, partnereiknek.

Eredményeiket az teszi egyedivé, hogy csapatuk sokrétű tudást ötvöz – fizika, programozó matematika, statisztika, szociológia, kommunikáció, pszichológia, közgazdaságtan -, és ezt az interdiszciplinaritást a mindennapi munka során is szem előtt tartjak, így alkotva egyedi és innovatív elemzéseket. Megoldásaikat szervezetfejlesztésben, gyógyszeriparban, médiában és még számos más területen alkalmazzák hazai és nemzetközi cégek egyaránt. Munkájuk során kiemelten fontosnak tartjak, hogy mint elemző cég, az eredmények feldolgozásához, “akciókká fordításához” az egyes területek legkiválóbb szakértőivel, trénereivel dolgozzanak együtt, ezáltal biztosítva a kutatási folyamatok hatékony felhasználását.

5.14.2015 – Dr. Csiszár Rita – A nyelvi tévhitek hatása kétnyelvű nyelvhasználatunkra és gyermeknevelési gyakorlatunkra

Az előadóról és az előadásról: Az előadás során számba vesszük a két- és többnyelvűséggel kapcsolatos közkeletű vélekedéseket és keletkezésük okait. Megvizsgáljuk, hogy ezek a nyelvvel kapcsolatos, sok esetben téves elképzelések miként befolyásolják a kétnyelvűségről való gondolkodásunkat, ezáltal pedig saját kétnyelvű nyelvhasználatunkat. Utánajárunk annak, hogy a széles körben elterjedt nyelvi tévhitek hogyan alakítják gyermeknevelési gyakorlatunkat a hétköznapokban, és ennek milyen hatásai lehetnek a külföldön felnövő gyermekeink magyar nyelvtudására.

Dr. Csiszár Rita alkalmazott nyelvész, szociológus, nyelvtanár. Mester diplomáit a veszprémi Pannon Egyetem angol szakán és a Central European University szociológia szakán szerezte. PhD disszertációjában az ausztriai magyarság kétnyelvű nyelvhasználatának jellemzőit vizsgálta. 2014-ben megjelent Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban – tanácsok, információk történetek című kézikönyvében a nemzetközi szakirodalom, és több mint másfél évtizedes saját kutatómunkájának eredményeit összegzi. A kiadvány célja, hogy hasznos ismeretekkel és tanácsokkal lássa el a kétnyelvű gyereket nevelő családokat. (További információ a www.csiszarrita.eu honlapon szerezhető.)

4.17.2015 – Maklári-Kis Tünde: Utak a félelem-és sztresszmentes tanításhoz

Az előadóról és az előadásról: Maklári-Kis Tünde, tanító vagyok. 20 évet dolgoztam a közoktatásban, ebből 16 évig egy általam alapított alapítványi iskolának voltam az igazgatója. Pályám során megtapasztaltam, hogy mennyi félelemmel és stresszel élünk. Láttam, hogy mennyit romlik a gyerekek teljesítménye, ha nem bátorítást kapnak, hanem félve mennek az iskolába. Mi szülők, pedagógusok is stresszes világban élünk és ezt adjuk tovább gyerekeinknek. A gyerek olyan, mint egy fehér üres lap, amire mi írunk, és írásainkért vállalnunk kell a felelősséget. Hogyan lehet szeretettel útnak indítani reggel gyerekeinket, hogyan tudunk szidás helyett mindig dicsérni, ösztönözni? Hogyan tudunk segíteni abban, hogy a félelmek, aggodalmak ne uralják napjainkat? Nekünk felnőtteknek kell példát mutatni, nekünk kell megszabadulni a stressztől és félelemtől, és akkor a fehér lapon csak színes, vidám képek fognak visszamosolyogni ránk.

2.20.2015 – Dr. Csörgő Tamás: Atommagban a Világegyetem

Az előadó neve: Dr. Csörgő Tamás

Az előadás címe: Atommagban a Világegyetem

Az előadóról: Csörgő Tamás fizikus 1963-ban Gyöngyösön született, egyezer fős kis faluban Viszneken nevelkedett és ma is ott él. Jelenleg aHarvardon vendégkutató, a Nobel-díjas Roy J. Glauber professzorraldolgozik az LHC gyorsító proton-proton ütközéseinek kvantum-optikaiértelmezésén. 2011-től az Európai Akadémia tagja. Magyarországon abudapesti Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és agyöngyösi Károly Róbert Főiskola kutatóprofesszora.

Az előadásról: Bevezetésként az elemi részecskék “éppen ilyenségének”,azaz a szokásos fogalmi kategóriáinkba nem zárható természeténektermészettudományos modellezéséről beszélek, mely csak a 20. századelején kezdődött meg a modern fizikában.

Előadásom fő témája az atommag-ütközésekben megfigyelhető Kis Bummokés a Világegyetemünk keletkezése, azaz a Nagy Bumm után megfigyelhetőfolyamatok közötti hasonlóságok elemzése, megmutatva természetesenezen hasonlóságok korlátait is.

Mesélek arról is, hogy a testünket alkotó atomok magjai csillagokbanszülettek, és a föld fejlődésének korszakait szintén egy csillagászatiesemény, a Nap vörös óriás csillaggá válása, a Föld bolygót elnyelőmegnövekedése zárja le. Bemutatom azokat az asztrofizikaimegfigyeléseket, amelyek szerint gyorsulva táguló Világegyetembenélünk, emiatt a Világegyetemünkre a kihűlés, kifagyás sorsa vár.

Előadásom záró részében a magyar Természettudományos ÖnképzőköriMozgalomról, egyben szellemünk művelésének fontosságáról beszélek, ésmegmutatom, hogy játékos formában hogyan tehető kézzel foghatóvá, sőt,akár zsebre vághatóvá is néhány alapvető modern fizikai felfedezés,azaz, hogyan játszatunk Nagy Bummokat (Ősrobbanást), Kis Bummokat(Nehézion ütközéseket), végül megmutatom, miként játszhatunk példáula 2012-13-ban felfedezett legújabb elemi részecskével, azaz hogyanállíthatjuk elő házilagosan, játékból például a Higgs bozont.

Kitekintésként beszélek az Einstein Teleszkóp projektről is, amelysegítségével indirekt módon vizsgálható lesz majd hogy életünkegyetlenegy világegyetemben, vagy pedig a világok világában, azaz amultiverzumok színpadán zajlik-e?

Ajánlott irodalom:

1) His Holiness the Dalai Lama:
The Universe in a Single Atom: The Convergence of Science and Spirituality
http://www.amazon.com/Universe-Single…

2) Csörgő Tamás: Mérföldkövek – a kvarkok folyadékának meglepő tulajdonságai
Élet és Tudomány 2010/ 49. szám, 1542. oldal
http://indico.cern.ch/getFile.py/acce…

3) Károlyházi Frigyes: Igaz Varázslat
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/09400/09461/

Bővebben az előadóról:
http://www.ae-info.org/ae/User/Csorgo…

9.19.2014 – Dr. Gyuris Viktor: Big Data

Az előadás címe: BIG DATA

Az előadóról:

Magyarországon az ELTE Matematikus szakán végeztem 1994-ben. Utána kalandvágyból Amerikába jöttem Ph.D. programra. 1999-ben végeztem az Illinoisi Állami Egyetemen (UIC) matematikus és számítástudomány diplomákkal. Utána az iparban helyezkedtem el keresve az algoritmus intenzív izgalmas fejlesztési lehetőségeket.

Az előadáról: 2013 januárjában elcsábultam egy Big Data start-up céghez fejlesztőnek, ahol napra pontosan egy évet dolgoztam. Idén januárban és februárban munkát kerestem, és számtalan kisebb és nagyobb cégnél megfordultam. Ezen idő alatt rengeteget tanultam erről az új és rohamosan fejlődő iparágról, valamint az MIT körül kialakult IT munkaerő piacról. Előadásomban ezen tapasztalataimból szeretnék ízelítőt adni.

Edward Snowden jóvoltából a közvélemény tudatába berobbant a Big Data fogalma. De mi is ez? Először megmutatom, hogy ez nem tegnapi adatbázisaink szteroidon, hanem valami teljesen új problémakör. Ez az új probléma kör új eszközöket, methodologiát, programokat igényel. Viszont eddig nem látott új megoldásokat is kínál. Miért helyezik a sört igen távol a pelenkától a szupermarketek? Miért tiltja le a hitelkártya cég a kártyánkat az első mexikói vásárlás után?

Ezen új problémák megoldására számtalan apró cég alakult és persze a nagyok sem tétlenek. Lasszóval fogják a programozókat, a kockázati tőkések öntik a pénzt. Mindennek a pezsgésnek mi pont a közepén vagyunk.

11.15.2013 – Professzor Polyak Kornelia

The speaker: Professzor Polyak Kornelia MD, PhD

Title of the presentation: “Breast tumor evolution”

Kornelia Polyak MD, PhD, Professor of Medicine Harvard Medical School, Department of Medical Oncology, Dana-Farber Cancer Institute, Principle Investigator, Harvard Stem Cell Institute, Associate Member, the Broad Institute.

The goal of Dr. Polyak’s laboratory is to investigate the molecular basis of breast tumor evolution with special emphasis on the role of the microenvironment and intratumor diversity in these processes. Her work is focusing on identifying molecular alterations between normal and cancerous breast tissue using various technologies, determining their consequences, and utilizing them to improve the clinical management of breast cancer patients.

Dr. Polyak obtained her M.D. degree summa cum laude in 1991 from the Albert Szent-Györgyi Medical School in Szeged Hungary and her Ph.D. degree in 1995 from Cornell University Graduate School of Medical Sciences/Sloan-Kettering Cancer Center, New York. Dr. Polyak completed her postdoctoral training in Baltimore at the Johns Hopkins Oncology Center in the laboratory of Drs. Bert Vogelstein and Ken Kinzler.

Dr. Polyak has received numerous awards including the Julienne Rachele Prize (1995, Cornell University), the W. Barry Wood, Jr. Research Prize (1998, Johns Hopkins University), Kimmel Scholar Award (1999, Sidney Kimmel Foundation), V Scholar award (2001, V Foundation), the Tisch Family Outstanding Achievement Award (2005, Dana-Farber Cancer Institute), the Claire W. and Richard P. Morse Research Award (2006, Dana-Farber Cancer Institute), the 27th Annual AACR Award for Outstanding Achievement (2007, AACR), the Paul Marks Prize for Cancer Research (2011, MSKCC), and the 2012 AACR Outstanding Investigator Award for Breast Cancer Research. She was elected to the American Association of Clinical Investigation and to the Johns Hopkins Society of Scholars in 2008, and served on the AACR Board of Directors (2010-2013).

About the lecture: Intratumor genetic and phenotypic heterogeneity of cancer cells underlies tumor progression and therapeutic resistance, thus, it is a major clinical problem. We have characterized intratumor genetic and phenotypic heterogeneity by immunoFISH (iFISH) in DCIS (ductal carcinoma in situ), primary invasive tumors, lymph node and distant metastases as well as breast tumor biopsies before and after treatment. We found the highest genetic diversity in distant metastases but surprisingly these lesions were less divergent than primary-lymph node pairs. Intratumor diversity was also associated with tumor subtype and response to treatment. We also developed preclinical models to address the functional relevance of intratumor clonal heterogeneity in breast cancer and found cooperative interactions that promote tumor growth and metastatic progression. Our analyses of clonal frequency and drivers of tumor growth have revealed some unexpected findings. Our results emphasize the need to understand the cancer cell populations that compose tumors to be able to predict tumor evolution.