Reinoso (Udvardi) Sára


Budapesten születtem és először gimnázium utolsó évében jöttem Amerikába mint csere diák 1998-ban. Az amerikai érettségi után egy évvel a Umass Lowell egyetemen kezdtem tanulmányaimat kosárlabda ösztöndíjjal, ahol Pénzügyi végzettséget szereztem. Egy év amerikai munka után visszatértem Budapestre egy évre, majd megint a Umass Lowell egyetemre kerültem MBA képzésre. Férjemmel (aki a Dominikai Köztársaságból való) az egyetemi évek alatt ismertük meg egymást, mivel ő is a Umass Lowell egyetemen végzett. Tíz éve Peabody-ban lakunk, két kisgyermekünk van, velük magyarul, angolul és spanyolul beszélünk otthon. Mind a ketten folyékonyan beszélnek magyarul és a nyári magyarországi látogatások alatt sokan megdicsérik őket, hogy milyen szépen beszélnek. A Boskolába már hét éve járunk és nagyon szeretjük a közösséget. Fontosnak tartom a nyelv és a kultúra ápolását. Nekem elsősorban azért volt “muszáj”, hogy a gyerekeim beszéljenek magyarul, mert az egész családom Magyarországon él. Az, hogy például a 88 éves dédnagymamájukkal tudnak társasozni és el tudnak neki bármit mesélni, számomra nem csak öröm hanem nagyon nagy kincs is. A Boskolában az idei évtől vállaltam nagyobb szerepet, a szülői munkaközösség tagjaként, elsősorban a rendezvények szervezésénél. Munkámmal szeretném segíteni, hogy ne csak megmaradjon, hanem bővüljön is a Magyar Közösség, ahova mindenki szívesen jár, ahol azon túl hogy jól érezzük magunkat, barátságok és kapcsolatok épülhetnek ki, amelyeket a jövőben a távolságoktól függetlenül is ápolni tudunk. Jelenleg Business Analyst-ként dolgozom egy vezető marketinges cégnél.


I was born in Budapest, and I first came to the USA as a foreign exchange student in my senior year of High School in 1998. After spending one year in Hungary after my high school graduation, I returned to the USA to attend Umass Lowell, where I received a basketball scholarship, earning my Bachelor’s degree in Finance. After a year of working in the USA post my bachelor’s degree, I returned to Budapest for one year, and then came back to the USA to further my education at Umass Lowell, receiving my MBA degree. I met my husband (who is from the Dominican Republic) during our undergraduate studies, as he also earned his undergraduate degree from Umass Lowell. We’ve been living in Peabody for ten years, and we have two young children who are exposed to Hungarian, English and Spanish at home. Both of our children are fluent in Hungarian, and during our summer visits to Hungary they both get a lot of compliments on how well they speak the language. We started attending Boskola about seven years ago and we really love the community. Other than keeping Hungarian language alive, keeping the culture is also very important to me. My main reason for teaching my children the Hungarian language is because my whole family lives in Hungary. The fact that they can play board games and tell stories to their 88 year old great grandmother is not only an incredible joy to me but also something I will forever cherish. My participation at Boskola has been more active since this year, where I am part of the Parent community, helping the organization of various events. My aim with my involvement is not only to maintain the Hungarian community but to expand it by creating a place where people look forward to come, where other than having a great time, we can build long lasting friendships and connections, regardless where life might take us. Currently I’m a Business Analyst working at a leading marketing company.