Monthly Archives: March 2022

*Perge János

image1

A MME elnöke 2022 márciustól
Nógrád megyében nőttem fel. Később Hollandiában doktoráltam mint agykutató, aztán másfél évtizedet Amerikai egyetemeken dolgoztam kutatóként. Jelenleg mesterséges intelligenciát használó alkalmazásokat készítek egy pénzügyi cégnél, mint ‘adat tudós’.

Itt az USA-ban nősültem, és született két csodálatos gyermekünk: Marci és Mira. Mivel a feleségem Taiwan-i, a vacsora asztalnál három nyelven folyik a diskurzus: angolul, magyarul és kínaiul.

Gyerekkorom óta hegedülök, tíz éve New Yorkban magyar népzenei bandát alapítottunk, s azóta húzzuk a talpalávalót az itteni magyar táncházakban, főként a Manhattan-i magyar házban, fesztiválokon, vagy egyéb kulturális rendezvényeken. Egyszer még a Muzsikás együttessel is sikerült együtt zenélnünk! Úgy érzem, hogy a magyar népzenével nem csak szórakoztatunk, hanem támogatjuk is a diaszpóránk kulturális életét.

Szeretném megköszönni az egyesületi tagok szavazatait és az új testületbe helyezett bizalmat. Igyekezni fogunk hogy méltó módon képviseljük, fenntartsuk és terjesszük a magyar kultúrát és hagyományokat Massachusetts-ben.

President of HSM since 2022 March
I was born and raised in Nograd County, Hungary. After earning a neuroscience PhD in the Netherlands, I came to the US to do research at Ivy League schools. About six years ago I switched to industry as a data scientist: currently I create applications of artificial intelligence for financial services, recently for fintech.

I married a wonderful Taiwanese lady, and we are blessed with two children, Marcus and Mira. I wasn’t quite sure what I was getting into with learning Chinese, but at the dinner table we speak three languages— English, Hungarian and Mandarin.

Playing violin has been my hobby since childhood, so about ten years ago a few of us formed a Hungarian folk band in New York: Fenyes Banda. We have been actively playing at Hungarian Tanchaz events mostly in Manhattan or around New York. Once we even played with a well known Hungarian band of the Tanchaz movement, the Muzsikas Band! I believe that playing for the dancers is not just an entertainment but a form of preserving culture and heritage of the Hungarian diaspora.

I would like to thank all of our members for their trust in the new board of the Hungarian Society of Massachusetts. We will do our best to maintain, represent and spread the Hungarian culture and traditions in Massachusetts.

Fűrész Gábor

image1
Gyökereim Nagylók és Vértesacsa kis falvaiban erednek. Szüleim Székesfehérvárra költözése után a csodás Alba Regia városa adott otthont és oktatást, majd Szegeden fejeztem be egyetemi és doktori tanulmányiam csillagász szakon. (Bár az Élet iskoláját még ma is járom.) A diploma megszerzése után egy évvel 2003-ban érkeztem Bostonba doktori ösztöndíjjal, nevelt lányommal és későbbi feleségemmel, akivel közös fiunk már itt született. A magyar közösség és a Boskola fontos szerepet töltött be életünkbe, rengeteg segítséget és támogatást kaptunk, aminek fiatalon, pályakezdőként és egy nagyon más világba csöppenve igen nagy értéke volt. Ez azt hiszem ma sincs másként, nem csak az újonnan érkezők számára, hanem a már régebb óta itt élőknek is. Egy távoli országhoz, egyedi kultúrához való kapcsolatunk az, ami bennünk közös, ami összehoz. S ez a közösség adhat egy támpontot, sziklaszilárd de mégis termékeny talajt, amibe a kiszakított gyökereinket újra bele tudjuk ereszteni s ezáltal magunk maradni az egyre jobban gyorsuló és összemosódó világban. Ezt láttam az elmúlt pár év személyes szerpentinjeinek perspektívájából, s némi távolmaradás és reflektálás után szeretnék ismét hozzájárulni ahhoz, aminek annak idején részese lehettem és amiből annak idején én is táplálkoztam.

My roots originate in the small villages of Nagylók and Vértesacsa. As my parents moved to Székesfehérvár the wonderful city of Alba Regia became my home and gave me my education, which I completed earning a masters degree and a PhD in astronomy at the University of Szeged. (Although am still a pupil at the never ending school of Life.) A year after getting my MSc I arrived to Boston in 2003 for a pre-doctoral fellowship, and came along my stepdaughter and my (later) wife, while our son was born here a few years after. The Hungarian community and the Boskola played an important role in our life, we received a lot of help and support which was much needed and appreciated, rather invaluable, being so young and far away from home, at the very beginning of our professional and personal development. I think nothing has changed then, newly arriving fellow Hungarians feel the same way — and so do some ways the ones who have lived here for much longer. What’s common amongst us is our connection to this distant world and its unique culture. This is what brings us together and provides a rock-solid yet so fertile ground into which we can re-insert our torn-out roots, getting a hold of/for ourselves in this ever faster world. I could clearly see this from the perspective of my personal serpentines I climbed lately. So after a few years of absence and reflection I’d like to return and contribute, give to the community that i used to be part of, and which provided me so much in the past.

Welland Anna

image1
Nagyváradon születtem, s noha családom elköltözött Erdélyből még fiatal koromban, magyar az anyanyelvem, és beszélem is folyamatosan, ez jelenti nekem a gyökereimet. Negyven éve élek az Egyesült Államokban, New Yorkban nőttem fel, egyetemi éveim alatt költöztem Bostonba, ahol a karrieremet építem.

Számos szakmai és kulturális közösségben vettem részt, először mint résztvevő, majd mint szervező és a vezetőség elkötelezett tagja. Fontosnak érzem, hogy belemerüljek a közösségek életébe, köztük a Massachusettsi Magyar Egyesületébe is, és aktívan szolgáljam azt tudásommal.

A Hungarian Happy Hour-t 15 éve látogatom és az elmúlt év óta szervezője vagyok. Mindig örömmel várom a következő magyar vonatkozású rendezvényt, hogy találkozhassak a magyar közösség tagjaival, új ismeretségeket köthessek, és tanulhassak a magyar kultúráról és történelemről, valamint megoszthassam a saját élményeimet és tudásomat.

Mint a Vezetőség tagja, szeretném tudásommal és erőmmel segíteni a szervezendő eseményeket, szeretnék új programokat indítani, és népszerűsíteni azokat, hogy minél több érdeklődőt érjenek el.

Brightonban lakom Zizu nevű macskámmal (akit Magyarországról adoptáltam), Clark Egyetemen szereztem BA fokozatot valamint a Northeastern Egyetemen MBA-t. Jelenleg projekt- és programmenedzserként dolgozom természettudományi kutatás és fejlesztés területen.

I am originally from Nagyvárad and while I was young when my family and I left Transylvania, Magyar was my first language and I continue to speak it as my roots are still close to my heart. I have been in the US for over 40 years, grew up in New York City, and then moved to the Boston area to attend college and start my career.

I have been involved with the community, cultural and professional associations as far back as I can remember, often first as an attendee, before moving to lead committees and serve on Boards. I feel strongly about getting involved and giving back and this also applies to the Hungarian Society.

I have attended Hungarian Happy Hours for the last 15 plus years and most recently, I have become the organizer. I always look forward to attending Hungarian events to connect and meet new people, learn more about the culture and history, as well as share my own experiences and knowledge.

As a board member, I am looking forward to coordinating and promoting events, developing new programming and events as well as supporting current ones, and increasing organizational reach and attendance at events.

I reside in Brighton with my cat Zizu (adopted in Hungary) and hold a BA from Clark University and an MBA from Northeastern University and currently serve as a project/program manager in life sciences supporting research and development.

Martin Tamás

image1

Magyarországon születtem, Békéscsabán. Felsőfokú tanulmányaimat Budapesten, majd Debrecenben folytattam gépészmérnök majd informatika szakokon. 2018 óta élek feleségemmel és három gyermekemmel Massachusettsben. Ideköltözésünk után hamar rátaláltunk az itteni magyar közösségre. Gyermekeink aktív tagjai a Boskolának és a Bodnár Gábor Cserkész Csapatnak. Belmontban élünk, szeretjük a természetet, sokat kirándulunk, emellett fontosnak tartjuk a magyarság megőrzését, a nyelv, a kultúra ápolását. Ebben fontos szerepet játszik az itteni közösség, a Boskola, a cserkészet, a programok amelyeket az Egyesület támogat, szervez. Én magam is több alkalommal nyújtottam segítő kezet számos rendezvény lebonyolításához, úgy mint a disznótoros vacsora, vagy a szüreti mulatság alkalmával.
A későbbiekben is szívesen támogatom, segítem a helyi magyarságot. Elnökségi tagként igyekeznék erősíteni a helyi magyar közösséget. Sajnos a pandémia az egyesület életére is negatív hatással volt, munkámmal szeretnék segíteni, hogy közösségi életünk mihamarabb visszatérjen a normál kerékvágásba.

I was born in the Hungarian town Békéscsaba. I attended college in Budapest and later in Debrecen on mechanical engineering and information technology majors. I have been living in Massachusetts since 2018 with my wife and three children. After the relocation we immediately connected with the Hungarian community. Our children are attending Boskola and the Gábor Bodnár Hungarian Scouts. We live in Belmont, love nature, hike a lot and find it exceptionally important to keep our Hungarian heritage, our language and culture. The community here, the Boskola, the Scouts and the Hungarian events play an essential role in achieving that. I helped out countless times in the organization of the events, such as the Pig Roast or the Harvest Festival.
I am committed to the continued support of the community. As a Board member I would work tirelessly to strengthen the community. Unfortunately the pandemics had its negative effect on the daily life of the Society, I would work to return to the old normal.

Huszár Viktor

image1
Budapesten születtem és bár többnyire a környékbeli városokban laktam tanulmányaim és később a munkáim is Budapesthez kötöttek. Villamosmérnökként végeztem a Műszaki Egyetemen 2007-ben, a következő 10 évben dolgoztam Németországban, Hollandiában de többnyire Budapest közelében éltünk és dolgoztunk. 2018-ban költöztünk a Massachusetts-be a feleségemmel, Emesével és két gyermekünkkel, Samuval és Hannával, azóta Newtonban lakunk.

Közvetlenül a kiköltözésünk után megragadott minket a helyi közösség aktivitása. Gyermekeim 2018 óta járnak a Boskolába. A Boskolás és cserkész szombatok, a gulyás kavarás a Szüreti Mulatságon, a Mikulás és Karácsonyi ünnepségek meghatározó eseményei voltak az első itt töltött fél évünknek. Nagyra értékeltük a közösség önkénteseinek segítőkészségét, ezért is próbáltunk minél aktívabban részt venni és segíteni mi magunk is. Mindig örömmel jelentkeztünk segíteni a Boskolás rendezvényeken vagy a Szüreti Mulatságon. 2019-ben önkéntes főszervezője voltam a Mikulás ünnepségnek, így szervezői szemszögből is láthattam, hogy milyen sokat tudunk tenni közösen egy remek cél érdekében.

A Boskola 2020-as vezetőségváltása komoly változást hozott az életemben, mivel a tagok a működési feladatokért felelős vezetőnek választottak. Azóta is szabadidőm jelentős részét a Boskolai feladataim ellátása teszi ki, amit örömmel csinálok, hiszen tudom, hogy ezzel nem csak a családomat, de az egész helyi magyar közösséget szolgálhatom.

Örömmel látom, hogy a Magyar Egyesület és a Boskola szoros kapcsolatot ápol egymással és közösen is sokat tesznek a közösségünk építéséért, ezért is vállaltam el egy 2021-ben megüresedett vezetőségi hely betöltését. Bár fő feladatomnak a Boskola vezetését tekintem, továbbra is szívesen segítek az egyesület vezetésében, ahol a közösségépítés mellett a hatékony, naprakész de emberközeli feladatmegosztás elősegítését tekintem fő feladatomnak.

I was born in Hungary and have been raised in the suburbs of Budapest. Naturally I did most of my studies in Budapest and graduated as an electrical engineer in the Budapest University of Technology and Economics in 2007. I have been working at various companies in Budapest, Germany and The Netherlands before moving to Massachusetts in 2018 with my wife, Emese and two children, Samuel and Hanna.

I have been immediately struck by how well Hungarian people all over New England work together in various non-profit organizations and communities for a common goal. Our children have been attending Boskola since 2018. Saturdays in Boskola and the scout group, making gulyás for the Harvest Festival, Santa Claus and Christmas events have all been important events for us after our move to the US. We appreciated the tremendous work of our communities so much, we tried to give back as much as possible. My family helped at various occasions in Christmas events and Harvest Festivals. I was head organizer of the 2019 Santa Claus celebration, so I had the luck to experience the strength of our communities first hand.

I have been elected as the operational director of Boskola in 2020. Ever since I have been spending a good part of my free time coordinating tasks and working for Boskola. Even though these take a lot of time I am happy to do them as I know I can not only serve my family but the whole Hungarian community all over Massachusetts and New England.

I am happy to see that the Hungarian Society of Massachusetts and Boskola works hand in hand to better serve our communities. Experiencing this was one of the main reasons I was happy to fill in an emptied seat in the board of directors of HSM in 2019. Even though my main duty is serving Boskola I am happy to further help the Society and our Hungarian communities in my free cycles.

Héja Szilvia

image1
Budapesten születtem és 2016 óta élek az Egyesült Államokban férjemmel és két gyermekemmel. Négy évet töltöttünk New York Cityben, jelenleg pedig két éve Belmontban lakunk. Én és a férjem kutató biológusok vagyunk. Jelenleg a Harvardon őssejt kutatással foglalkozom.

Magyarországon aktívan részt vettem a nonprofit Pangea Kulturális és a Környezetvédelmi Egyesület munkásságában. Fontos számomra a környezeti nevelés és a közösségépítés. Jelenleg a Bartók Béla Magyar Óvoda és Iskola (Boskola) szülői munkaközösségét vezetem. Gyermekeim is aktív tagjai mind a Boskolanak, mind a cserkészetnek.

Örülök, hogy a Magyar Egyesület vezetőségének tagja lehetek és szolgálhatom a bostoni magyar közösséget..

I was born in Budapest and I have been living in the US with my husband and with our two kids since 2016. We spent 4 years in NYC and now we live in Belmont for 2 years. My husband and I are biology researchers. I am working in a stem cell research lab at Harvard.

In Hungary I was an active member at the Pangea Cultural and Environmental Association. Our main mission with the Pangea Association was to develop environmentally conscious worldview in 6 - 16 years old children. Here in the US I have always been active in assisting with the Hungarian events in both New York City and Boston. My kids are active members of the Boskola and I am leading the parent-teacher association of Boskola.

I am pleased to be a member of the Board of Directors and to be able to serve Boston-area Hungarians.

Gyurcsán Ferenc

image1
Immáron 15 éve a bostoni 2. sz. Bodnár Gábor cserkészcsapat vezetőjeként, egykor csapatparancsnokaként, jelenleg pénztárosaként szolgálom helyi magyar közösségünket. Nyíregyházán nőttem fel, majd a Műegyetemre jártam Budapesten, végül 2000-ben költöztem New Hampshire-be, ahol a mai napig élek feleségemmel és három már kiröppenőfélben lévő "gyerekemmel", akik aktiv tagjai mind a Boskolának, mind a cserkészcsapatnak, és a mai napig is találkozhattok velük itt-ott a Boskola, a cserkészcsapat és a Magyar Egyesület eseményei, rendezvényei alkalmával.
A cserkészcsapat képviseletében évek óta szavazattal nem rendelkező tagja vagyok az MME vezetőségének.

I have been serving our Hungarian diaspora as one of the adult leaders in our local scout troop in the Massachusetts area, Bodnár Gábor Hungarian Scout troop, for 15 years, for a few years as scout master, currently as the treasurer of the troop.
I spent my childhood in Nyíregyháza, then attended the Technical University of Budapest, and eventually moved to New Hampshire in 2000, where I live with my wife and my three "children" who have been active members of both Boskola and the scout troop, and you might still see them here and there at Boskola, scout, and Hungarian Society events.
I have been representing the scout troop as a non-voting member at the board level of the Hungarian Society of Massachusetts for several years.

Korábbi esemény : 1848-as megemlékezés + közgyűlés – 2022. március 19. 12:30

Jelentkezési lap
Tudnivalók a közgyűlésről

Korábbi esemény: Koszorúzás – 2022. március 18. 17:45

Korábbi esemény: Studiószínház – 2022. március 18. 18:30

Regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/ket-osszeillo-ember-studioszinhazi-eloadas-a-bostoni-magyar-konzulatuson-tickets-278322930377