Author Archives: admin

Korábbi esemény: Március 15-i virtuális ünnepi műsor

Korábbi esemény: Mikulás Ünnepség 2020

Mikulas

Korábbi esemény: 2020. október 11: Virtuális szüreti mulatság

Csinald Magad Bogracsgulyas.jpeg

SZAVAZZ ITT

Hesterman Domonkos Zita

image1

A Boskola képviseletében tagja a vezetőségnek, nem tartozik a közgyűlés jelöltjei közé.

2010-ben érkeztem Bostonba férjemet követve, jelenleg Newtonban élünk 2 gyermekünkkel. Győrben nőttem fel, majd az iskolák Budapestre vezettek, ahol 12 évig éltem, tanultam és dolgoztam. Közgazdász végzettségemet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, villamosmérnök végzettségemet pedig a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki karán szereztem. Személyzeti és szoftver tanácsadóként, majd később műszaki tanácsadóként dolgoztam nemzetközi vállalatoknál, de az értékesítés sem áll távol tőlem. Műszaki és gazdasági területek mellett mindig is érdekelt és szenvedélyem volt a nyelv, a nyelvek, dolgoztam fordítóként itt az USÁ-ban és Csehországban is, mai napig is szívesen és jelenleg is aktívan tanulok nyelveket. Részben a magyar nyelv miatt döntöttem úgy első gyermekem megszületésekor, hogy főállású anyaként folytatom a karrierem; ezt fontosnak éreztem ahhoz, hogy gyermekeim az Egyesült Államokban felnőve is folyékonyan és jól beszéljenek magyarul. Mindkét gyermekem boskolás, én magam is tanítok a Boskola alsó tagozatában. Legelőször az egyetemi éveim alatt dolgoztam non-profit szervezetben, ahol trénerként és vezetői pozícióban is tevékenykedtem, de az elmúlt években is gyakran vállaltam önkéntes munkát több nonprofit szervezetben is. Nagy örömmel veszek részt a Massachusettsi Magyar Egyesület munkájában, és megtiszteltetésnek érzem, hogy a Boskolát képviselhetem az egyesület vezetőségében.

Boskola representative

I came to Boston in 2010 with my husband and currently we live in Newton with our two young children. I grew up in Hungary in my hometown, Győr, and I studied and worked in Budapest for 12 years. I got my masters in economics at the Budapest University of Economic Sciences, and I got my electrical engineering degree from the Kálmán Kandó Faculty of Electrical Engineering at the Budapest Polytechnic. I worked in roles as a consultant, systems and hardware consultant for software and IT companies and I have experience in sales and account management too. I also have been interested in languages all of my life, I worked as a translator in Hungary, the Czech Republic and here in the US too. I am actively learning languages even at the present day. I believe growing up bilingual is a great gift and I wanted my children to be able to speak Hungarian well. After the birth of my first child I decided to become a stay at home mom so I can teach them Hungarian and raise them up aware of their Hungarian heritage. I volunteer as a teacher in the Boskola Hungarian School, and both of my children go there too. I started working in non-profit organizations back in my college years, serving in leadership and trainer roles among others. I have volunteered at several non-profits here in Massachusetts too in the past years, and our family is a proud supporter of one of Massachusetts' biggest nature conservancy organization.
I am very excited to serve the Hungarian Society of Massachusetts and I feel honored to be able to represent the Boskola Hungarian School in the Board.

Korábbi esemény: 2020. március 7: Ünnepség és közgyűlés

Korábbi esemény: 2020. február 1: Disznótoros vacsora

Jegyvásárlás itt

Korábbi esemény: 2019.december 14: Karácsonyi ünnepség

A Bostoni Magyar Tudósklub keretein belül havonkénti rendszerességgel jelentkező előadásokat szervezünk bostoni magyar, amerikai magyar, magyar vonatkozású, vagy Magyarországról ide látogató előadóknak, akik témájukat mindenki számára érthető módon adják elő magyarul vagy angolul. Az átlagban 45 perces előadásokat kérdések és kötetlen beszélgetés követ. Legújabb formátumunk a kerekasztal beszélgetés, amikor több meghívott vendéggel beszélgetünk egy aktuális témáról egy moderátor segítségével. Nyáron szünetelnek az előadások.
The Boston Hungarian Science Club runs every month except during the summer. The speakers are from Hungary, from Boston, or from the US with ties to Hungary. They present their work or lectures in a layperson language in Hungarian or in English. The presentations are usually 45 minutes, which are followed by questions and answers. Recently a new format, the panel discussion was launched, when some experts are invited and we discuss an interesting topic with the help of a moderator.

Helyszín

Location

Barabási Lab
Center for Complex Network Research (CCNR)
11. emelet


A Tudósklub célja, hogy olyan rendszeres találkozási lehetőséget teremtsen a Boston környéki magyar közösség tagjainak, akik között nagy számban talalhatók orvosok, kutatók, vállakozók, professzionális szakemberek, amelyeken megismerhetik egymás munkáját, későbbi kollaboraciók, barátságok születhetnek, gyakorolhatják a magyar nyelvet és minden alkalommal egy érdekes témáról beszélgethetnek, tágiithatják látókörüket. A Tudósklub amolyan önképzőkörkent is funkcionál, ahol érdekes témákról lehet hallani, tanulni, es izgalmas beszélgeteseket lehet folytatni. Feladatunknak érezzük továbbá, hogy a bostoni multikulturális közeghez alkalmazkodva és ennek lehetőséget egyben kihasználva, nyissunk más nemzetek felé is, bevonvaőket rendezvényeinkbe és megismertetve őket a magyar közösséggel, tudománnyal, történelemmel, kultúrával.A Bostoni Magyar Tudósklub 2000-ben jött létre, Szentirmai Oszkár kezdeményezésére. Kezdetekben a vendégeknek a hír az összejövetelekről Professzor Balogh Károly és Polyák Kornélia útján jutott el, ők terjesztették az esemény részleteit a bostoni kutatóknak, orvosoknak. A Tudósklub története alatt a következő szervezők dolgoztak fáradhatatlanul az összejövetelek megvalósulásán: Szentirmai Oszkár, Bálint Éva, Zöllei Lilla, Biczók Norbert, Szabari Gitta.

A Tudósklub helyszinét egy ideig Tyeklár Zoltán biztosította, majd az Massachusetts Institute of Technology (MIT)-ra került át a Tudósklub székhelye. 2012-től Barabási Albert László Professzornak köszönhetően már a Norhteastern University-n rendezzük meg az előadásokat minden hónapban. Kovács István jóvoltából az előadásainkról készült videók online elérhetők.

The goal of the Science Club is to provide opportunity for the community (mainly professionals, scientists, medical doctors, and entrepreneurs) to meet and learn about each other’s work. These events promote future collaborations, friendships and it also gives us opportunity to practice and preserve our Hungarian language. Moreover, every occasion is a great opportunity to learn something new, to learn a different perspective, to have some fascinating conversations and great company. The Science Club can help the Boston Hungarians to better integrate into the multicultural community of Boston, thus we invite other nationalities to our English events, where they can hear and learn about the Hungarian community, science, history and culture.The Boston Hungarian Science Club was founded by Oszkar Szentirmai in 2001. In the first years, Professor Karoly Balogh and Kornelia Polyak advertised the events among the Hungarian researchers and medical doctors. During the history of the Club, the following organizers took care of the events: Oszkar Szentirmai, Eva Balint, Lilla Zollei, Norbert Biczok, Gitta Szabari.

For a while, Zoltan Tyeklar provided his office for the location of the Science Club. Until 2012, the events were organized at the Massachusetts Institute of Technology (MIT), when we moved to Professor Albert-Laszlo Barabasi’s laboratory at the Northeastern University. Professor Barabasi supports the Science Club and generously offered us his laboratory for our monthly events. The Club also has a YouTube channel, where the videos of our events are available. The events are recorded by István Kovács.


Please support the Science Club with your donation, so that we may invite presenters to Boston who otherwise do not live in the area. Your contribution is tax-deductible. If you wish to support us, please send a check to the address below. (Don’t forget to write “science club” on the check!)Hungarian Society of Massachusetts
P.O. Box 61
Belmont, MA 02478

Or, use the PayPal button below to donate.

Kérjük támogassa a Tudósklubot adományával, hogy olyan előadókat is meghívhassunk Bostonba, akik nem itt élnek. Az adomány az adóból levonható. Ha szeretné támogatni a Tudósklubot, küldhet csekket a következő névre és címre:Hungarian Society of Massachusetts
P.O. Box 61
Belmont, MA 02478

Ne feledje feltüntetni a csekken: Tudósklub.

Adományát küldheti a PayPal-on keresztül a lenti gombot használva:




Megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Amerikai Magyar Bizottsága (a továbbiakban: MTA-AMB). (Az alábbi linken számol be az MTA a hírről: http://mta.hu/mta_hirei/megalakult-az-mta-amerikai-magyar-bizottsaga-108597.) Az ernyőszervezetben a következő szervezetek vesznek részt:

Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága
New Yorki Magyar Tudományos Társaság
USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub
Bostoni Amerikai Magyar Tudósklub

Ezúton tájékoztatjuk azokat, akik szeretnének a most megalakult MTA-AMB tagjai lenni és tudományos fokozattal rendekeznek, hogy regisztráljanak és lépjenek be az MTA Köztestületébe, a globális, Kaliforniától Ausztráliáig terjedő magyar tudományos hálózatba. A regisztrációt az Akadémiai Adattáron keresztül tehetitek meg.

Az alábbi linken lehet tájékozódni a belépés feltételeiről, a csupán néhány percet igénylő elektronikus belépés módjáról.

http://mta.hu/magyar-tudomanyossag-kulfoldon/az-mta-kulso-koztestulete-105575

Felvételi kérelmeteket az Akadémiai Adattár alábbi linkjén keresztül rögzíthetitek:
https://aat.mta.hu/aat/Registration/ExternalPublicBody

Bármi kérdésetek van, forduljatok az Akadémia Titkárságához bizalommal: kulsokoztestulet@titkarsag.mta.hu

Elindítottuk a Bostoni Tudósklub levelező listáját, amire bárki feljelentkezhet, nem kell Boston környéki magyarnak lennie. Célunk, hogy minél több, a tudomány iránt érdeklődő személyhez eljussanak híreink. 2018. november hónapra tervezzük a Tudósklubunk első élő online közvetítését, így nem csak a Boston környéki magyaroknak lesz lehetősége megtekinteni az érdekes előadásokat.

Ha szeretnétek a Bostoni Tudósklub levelező listájára feliratkozni, és a Tudósklubról, illetve tudománnyal kapcsolatos híreket kapni, akkor kérlek, hogy írjatok egy emailt az alábbi címre: bostontudosklub-subscribe@yahoogroups.com.

A Bostoni Tudósklub levelező listájára csak a szervezők írhatnak a Tudósklubot érintő hírekről, programokról. Ha szeretnétek egy hírt megosztani a bostoni magyar tudományos közösséggel, akkor kérlek Benneteket, hogy küldjétek el azt a bostontudosklub@gmail.com email címre, és mi továbbítjuk a klubunk levelező listájára.

Ha szeretnétek leiratkozni a levelező listáról, akkor írjatok emailt az alábbi email címre: bostontudosklub-unsubscribe@yahoogroups.com.

A lista létrehozója és kezelője Dr. Zöllei Lilla, akinek nagyon hálásak vagyunk a segítségéért! Lillát a bostontudosklub-owner@yahoogroups.com címen érhetitek el, ha problémátok van a levelező lista működésével.

 

Az egyesület vezetőségét a kétévenkénti közgyűlésen az egyesület tagsága választja meg. Választásra jogosult és tisztségviselőnek megválasztható minden tag. A kilenc tagú vezetőséget a Boskola két teljes jogkörrel bíró, a Boskola vezetése által kiválasztott képviselő egészíti ki, valamint egy szavazati joggal nem rendelkező cserkész tanácsadó segíti munkájukat.A vezetőség különféle albizottságai szívesen látnak minden érdeklődő, segíteni szándékozó tagot.

A 2024. március 16-i közgyűlésen megválasztásra kerülő vezetőség jelöltjei alfabetikus sorrendben

The Society’s Board is elected biennially by its members. Every member is eligible to serve on the Board. The governing body is comprised of nine members. These are joined by two representatives equal in stature from Boskola, selected by the school’s leadership; as well as a non-voting advisor from the Hungarian Scouts.The Board’s subcommittees are open to, and gladly welcome, interested members who wish to contribute and help.

Leadership candidates to be elected at the assembly on March 16th, 2024


01.24.2020 – Dr. András Sándor: Surgery on Healthy Organs – Have We Gone Mad?

Language / Nyelv : angol / English

Speaker / Előadó : Andras Sandor, M.D., F.A.C.S., F.A.S.M.B.S.

Title / Cím : Surgery on Healthy Organs – Have We Gone Mad?

Metabolic and Weight Loss Surgery in 2020

Introduction : Dr. Sandor graduated from Semmelweis University in Budapest in 1992. He started his surgical training at the Postgraduate Medical University of Budapest at Szabolcs utca. In 1994 he joined the Gastric Pathobiology Research Group at the Department of Surgery of Yale Medical School in New Haven, Connecticut where he studied the pathogenesis of gastric carcinoid tumors. In 1997 he moved to Massachusetts to work at the Smith & Nephew Center for Endoscopic Surgery at the University of Massachusetts Medical Center, where he participated in the development of novel surgical technologies.
In 1999 he entered a formal residency program in general surgery at the University of Massachusetts Medical School in Worcester, Massachusetts. Following the completion of the residency training program he extended his training with a 1 year clinical fellowship in minimally invasive and bariatric surgery, also at the University of Massachusetts Medical School.
Dr. Sandor entered private practice in Stoneham, Massachusetts in 2005 and over the past 15 years he built up a robust practice in general surgery. He specializes in minimally invasive and robotic surgery with special focus on forgut surgery, weight loss surgery and metabolic surgery. He has been serving in the teaching faculty of Tufts Medical School lecturing medical students and training surgical residents.

Registration: https://sandorandras.eventbrite.com